IV. Belgyógyászat

Cím
1145
Budapest
Róna utca
196-212
C épület 1. emelet és 16. épület földszint
Telefonszám, mellék
1740
1777
1778
Információ

„A gyógyítás mindig alkotás. Erőt, életkedvet, egészséget-boldogságot teremt, s ebben az orvos állandó társa a nővér” (Dr. Gulyás Miklós) 

 

Az osztály története – múlt, jelen, jövő

Amikor 2020 márciusában megjelent a koronavírus hazánkban,  megalakult a IV. Belgyógyászati Osztály az Uzsoki Kórházban. Ekkor verődött össze a kezdőcsapat, amely a még ismeretlen kór ellen vállalt bajtársiasságot, nem tudva meddig és milyen mélységben fogja érinteni a mindennapjaikat az újdonsült helyzet. A kis csapatnyi ember, amely 4-5 szakorvosból, kb ugyanennyi szakorvos jelöltből, rezidensből és mintegy 10 ápolóból állt és amely az első hullám közel 3 hónapja alatt vállt vállnak vetve, egymást támogatva lendületes, jó kedélyű CSAPAT-tá vált.

Amikor a járvány újra erőre kapott nem is volt kérdés, hogy ők alkotják majd a COVID Osztály kemény magját,  tapasztalataikat és egymásba vetett bizalmukat megosztva az újonnan érkezőkkel.

2020. szeptember 7-én indult újra a IV. Belgyógyászati Osztály az Uzsoki Kórházban, és talán egyedülálló módon a járvány második és harmadik hulláma alatt mindvégig egy egységként működött az egyre növekvő ágyszám – maximálisan 315 ágy – mellett is. 

A kezdő csapathoz hamarosan sokaknak, sok helyről kellett csatlakozniuk. A kórház más osztályairól -belgyógyászat, onkológia, ideggyógyászat, ortopédia, sebészet és gégészet- vezényeltek át rezindenseket, szakorvos jelölteket majd újabb szakorvosokat, akik 24, 12 illetve 8 órás műszakokban látták el a hozzájuk tartozó betegeket.

A szakdolgozók szintén a kórház minden részéről érkeztek, hogy beálljanak a csatasorba, mind saját szakmai hátterével erősítve a kollektív ellátási minőséget. A beosztásoknál arra is figyeltünk, hogy a sokszínűséget kihasználva egymástól okuljanak a szakápolók.

A társaság sokszínűsége, mind szakmai háttér, mind személyes tapasztalatok szempontjából, a csapat együttműködését és az állandó fejlődés lehetőségét hordozta magában, minden nap újat tanultunk egymástól és mindenki azon dolgozott, hogy segítse és könnyítse a többiek dolgát. A csatatéren szóló barátságok szövődtek, korábban csak arcról ismertük egymást, azután pedig már felderült egymást látván mindenki arca és szíve.