Központi laboratórium

Cím
1145
Budapest
Róna u 196-212
Telefonszám, mellék
Információ

AZ OSZTÁLY TÖRTÉNETE
Kórházunkat 1927-ben alapították, ettől kezdve két évtizeden át a laboratórium a kórszövettani osztály keretében működött. Nachtnebel-Borsos Ödön, aki az első vezetője volt, a debreceni egyetem professzora lett. Bőrélettani és kórtani kutatásai nemzetközi hírnevet szereztek számára. Az Őt követő Putnoky Gyula a kolozsvári egyetem, majd az Orvostovábbképző Intézet tanára lett. Kutatásait a Pázmány Péter Tudományegyetem I. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetében végezte. A patkánysarcomát egerekbe ültetve daganat fejlődött ki, s ezt rádiummal eredményesen kezelte. Dr. Kertész Tivadar vezetésével alakult a laboratórium önálló osztállyá 1948-ban. Klinikai kémiai, szerológiai, haematológiai, bakteriológiai vizsgálatok folytak. A korának megfelelő igényes laboratóriumot teremtett.

Dr. Skarupinszky Nándor a laboratóriumot a főépület alagsorából a jelenlegi helyére telepítette. Németországi tanulmányai alapján meghonosította az enzimdiagnosztikát. Lipid kutatásokat folytatott. Számos cikke, tanulmánya jelent meg a fenti témákban. Bevezette a gyorsdiagnosztikai teszteket. Ő indította el a radioassay vizsgálatokat. Részt vett a laboratóriumi asszisztensek képzésében, klinikai kémiát oktatott. Budapest egyik laboratóriumi szakfelügyelője volt. Munkája elismeréseként az MLDT Jendrassik Loránd éremmel tüntette ki. 1999-ben vasdiplomát kapott.

Dr. Jancsó Ágnes nevéhez a bakteriológia fejlesztése és a folyamatos laboratóriumi szolgálat bevezetése fűződik.

Dr. Vincze Zsuzsanna Skarupinszky dr. tanítványa volt. Az Ő munkássága alatt modernizálódott a laboratóriumi munka. Haematológiai, kémiai, immunkémiai automaták jelentek meg, valamint a számítógépes hálózat kiépítése kezdődött el. Számos új vizsgálatot vezetett be. Elindult a szakemberek továbbképzése. Az Ő tanítványa vezeti a kerület rendelőjének laboratóriumát.

Dr. Papp Erika egy évtizeden keresztül tanította a leendő laboratóriumi asszisztenseket mikrobiológiára, s gyakorlati képzésük is a kórház laboratóriumában történt. A RIA-vizsgálatok, majd az immunkémiai automaták megjelenése után a hormon-, tumormarker-, gyógyszerszint-meghatározások bővítése, a LIR (Laboratóriumi információs rendszer) fejlesztése nevéhez fűződik. Tagja a Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiumának, és a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság vezetőségének. 2004-ben az MLDT Pándy emlékéremmel jutalmazta munkásságát.

Dr. Bekő Gabriella Ph.D. 2013. augusztus 1-től vette át a stafétabotot tervekkel, reményekkel. Szeretné a laboratórium hírnevét öregbíteni mind a klinikai diagnosztika magas szintű művelésével, a laboratórium akkreditációjával, mind az oktatás bővítésével, és lehetőség szerint kutatási feladatok ellátásával.

Nagy Zsuzsanna, mint klinikai biokémikus 2019. májusától vette át a laboratórium vezetését. Céljai elsősorban a laboratóriumi diagnosztikus munka szakmai fejlesztése, felügyelete, koordinálása. Fontos szempontja a minőségbiztosítási irányelveknek való megfelelőség, illetve a laboratóriumi vizsgálatokat igénylő kutatásokban aktív partnerként való részvétel.
 

AZ OSZTÁLY JELENLEGI HELYZETE
Klinikai kémiai, haematológiai, haemosztazeológiai, szerológiai, immunkémiai és mikrobiológiai vizsgálatokat végzünk. 136-féle laboratóriumi vizsgálat és a vegyes kórházi anyag bakteriológiai feldolgozását végezzük. A betegmintákat automata és félautomata rendszerekkel mérjük. A gépparkunkat folyamatosan cseréljük, ill. újakat szerzünk be a lehetőségeinkhez mérten. Az eredmények pontosságának, reprodukálhatóságának ellenőrzése belső és külső (hazai és nemzetközi) kontrollokkal történik. A laboratóriumban végzett valamennyi vizsgálat nemzetközileg is ellenőrzött. A minőség-ellenőrzés rendszere a vizsgálatok megbízhatóságának javítását, az eredményeknek, ill. a mért értékeknek a valódiságát, pontosságát szolgálják. A munkafolyamatok a kórházban működő minőségügyi rendszereknek (ISO ill. KES) megfelelően folynak. Az osztályon dolgozó valamennyi diplomás kolléga egy, két vagy három szakvizsgával rendelkezik. Szakdolgozóink is magasan képzettek. 5 analitikusunk (közülük egy Egészségügyi szakmenedzser diplomával is rendelkezik) és 11 szakasszisztensünk van. Jelenleg egy dolgozónk laboratóriumi szakasszisztens képzésre, egy dolgozó pedig egészségügyi menedzser egyetemi szakra jár.

A vizsgálatok elvégzésén túl konziliáris tevékenységet folytatunk a betegellátó osztályokkal. 

A szakdolgozók oktatásában, kötelező továbbképzésében a laboratóriumi vizsgálatok és a mikrobiológia területén is részt vállaltunk. Néhány területen rezidensek oktatására is kaptunk minősítést.

Azokat a vizsgálatokat, amelyeket a kórház orvosai ritkán kérnek, külső laboratóriumokkal végeztetjük. Így munkakapcsolatban vagyunk többet közt a Synlab Laboratórium Kft-vel, Johann Béla Országos Közegészségügyi Intézettel,  Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézettel, a Transzplantációs Klinika Laboratóriumával.

Az orvosok tagjai az MLDT (Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság), illetve a Magyar Infektológiai Társaságnak.

Az asszisztensek tagjai a MOLSZE-nak. (Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesülete), ahol előadásokat tartanak, posztereket mutatnak be.
 

SZEMÉLYI ÁLLOMÁNY
Angyal Magdolna - adminisztrátor/orvos írnok
Bodroginé Dobson Magdolna - kémiai szakasszisztens
Budai-Rozmarin Éva - analitikus
Caceresné Szűcs Mária - kémiai szakasszisztens
Csókáné Kis Éva - mikrobiológiai szakasszisztens, osztályvezető asszisztens helyettes
Iván Mária Dr. - főorvos, labor szakorvos
Jácint Klára - osztályvezető asszisztens, analitikus, egészségügyi szakmenedzser
Karacs Zsoltné - (kémiai), mikrobiológiai szakasszisztens
Kelemen Éva - szakasszisztens
Kovács Mária Dr. - főorvos, mikrobiológus, infektológus szakorvos, osztályvezető helyettes 
Molnár Ágnes Katalin - analitikus
Nagy Zsuzsanna - osztályvezető
Palócz Krisztina Dr. - főorvos, labor szakorvos
Petrevszki Andrea - mikrobiológiai szakasszisztens
Pócs Rita - vegyész
Puskásné Németh Veronika - analitikus
Richter Györgyné - szakasszisztens, mikrobiológiai technikus
Romanszky Józsefné - kémiai szakasszisztens
Sétáló Anikó - kémiai szakasszisztens
Schalkház Miklósné - kémiai szakasszisztens
Szakács Lajosné - asszisztens
Szulimán Krisztina - szakasszisztens
Tomai Erzsébet Dr. - adjunktus, hematológiai szakorvos
Tomcsányi-Ebergényi Anikó - analitikus
Vajda Andra - általános asszisztens
Végh Lajosné - asszisztens
Weiss Erzsébet Kinga - segédasszisztens
Weiss Tiborné - segédasszisztens

Osztályvezető

Nagy Zsuzsanna

 

 

 

 

 

 

 


Nagy Zsuzsanna

telefonszám, mellék: (+36) 1 4673738

e-mail cím: nagy.zsuzsanna@uzsoki.hu 
 

HOL VAGYUNK MEGTALÁLHATÓAK?
Központi Laboratóriumunk a 14-es épület magasföldszintjén található