Tüdőbelgyógyászat

 

>>TÉRKÉP<<

 

Az osztály története
Az utolsó öt év
Diagnosztika és terápia
Személyi állomány
Galéria
Hol vagyunk?

 

 

 

 

 

 

 

Az Osztály története

 

1945-ben a XIV.kerület Amerikai út 55.szám alatti különálló épületben hoztak létre Tüdőosztályt, a háború befejeztével magasra ugró tbc-s megbetegedések kezelésére, 125 ágyon. Kezdetben a Szeretet Kórház, majd a Szabolcs utcai kórház kihelyezett részeként működött, majd 1954 január 1-vel az Uzsoki kórházhoz csatolták, s azóta  a kórház szerves része.A Tüdőosztályt 25 éven át (1950-1975)  Dr. Szántó Sándor vezette, aki egyidejűleg a  kórház igazgatója is volt, őt követte Dr. Hankovszky Mária  (1976-1992). A tbc elleni küzdelemben az osztály jelentős szerepet vállalt, de a tbc visszaszorulásával, 1969-től kezdve az aspecifikus tüdőbetegségek kezelése került előtérbe. Kihasználva a kórházi onkológiai háttér adta lehetőségeket, még nagyobb jelentőséget kapott  a tüdődaganatok diagnosztikája, kezelése, gondozása. 1976-ban az osztály ágyszámát 65-re csökkentették. Dr. Szántó és Dr. Hankovszky elsőként vezették be és alkalmazták az onkológus-pathologus-mellkassebész- tüdőgyógyász team munkát, amely azóta is példaértékű. E két kiváló tanítómester és szakmai példakép mellett és irányítása alatt sajátította el a pulmonológiát Dr. Dévai Ágnes aki 1993-tól a Tüdőosztály vezetője lett. Az osztály az Amerikai úti épületből 1993-ban az Uzsoki Kórház 16 épületének földszintjére költözött, először 24 ágyon, majd 1995 -től 40 ágyon működve. A pulmonológián belül történő profilváltás, a korábban elkezdett szakmai specializálódás az ő vezetése alatti időszakban teljesedett ki. A kórház nyújtotta lehetőségeket kihasználva a brachyterápia, afterloading kezelés alkalmazásával intézményünkben úttörő munkát végzett. A tüdőgyógyászat mellett minden orvosunk második szakképesítést is szerzett allergológia, onkológia területeken. Dr. Dévai Ágnes súlyos betegségét követő halála után 2006. dec.1-től az osztály megbízott vezetője Dr.Vennes Zsuzsanna. 2009 tavaszától Dr. Egerszegi Sándor vezeti tovább az osztályt.

 

A tüdőosztály utolsó 5 éve (2002-2007)

 

A szakmai kihívásoknak megfelelően a daganatos betegek számának növekedésével a  gyors kivizsgálás, diagnózis felállítás, korszerű onkoterápia, daganatos betegek ellenőrzése vált legfontosabb feladatunkká. Kórházunk Onkoradiológiai Osztályával az onkoterápia tervezésében rendszeres kapcsolatban állunk, amely két konziliariusunk, Dr. Naszály Attila és Dr. Patonai Péter segítségével valósul meg. A két osztály orvosainak együttes munkájaként Budapesten egyedülálló lehetőségként áll rendelkezésre az afterloading kezelés, szimultán radiokemoterápia, melyet más intézményekből érkező betegeknél is nagy számban alkalmazunk. Az onko-teamben  mellkassebészként hosszú évek óta Dr. Agócs László van segítségünkre, így betegeink szükséges mellkassebészeti ellátása az OKTPI Mellkassebészeti Osztályán történik. A XIV. kerületi Tüdőgondozóval való kapcsolatunk kiváló. A kórház számítógépes rendszeréhez történő csatlakozásuk a betegek folyamatos észlelését, követését jelentősen megkönnyítette, akár ambuláns, akár fekvőbeteg ellátásuk történik. Dr.Mitrovics Katalin és Dr.Tárnok Ildikó évek óta részt vesznek a bronchológiai munkában és a készenléti ügyeletben.
2005-től minden keddi napon Budapest bronchológiai és idegentest ügyeletét látjuk el. 2005.július elseje óta szintén keddi napokon az egész főváros területére hajléktalan felvételt kell biztosítanunk.
2007. április elsejétől az osztály ágyszáma 20. Azóta az osztály területén levő további 12 ágy Onkopulmonologiai Részlegként működik. Utóbbi ágyakon történik a kivizsgált tüdőtumoros betegek onkopulmonologiai ellátása, melyet a korábbi gyakorlatnak megfelelően pulmonológus és onkológus szakorvosaink végeznek. Mivel ez a részleg szervezetileg az Onkoradiologiai Osztályhoz tartozik, itt nyílik mód a pulmonologiai szempontból nem a területünkhöz tartozó pulmonalis tumoros betegek ellátására is, amit Dr. Naszály Attila és Dr. Patonai Péter irányítása mellett a Tüdőosztály orvosai és nővérei végeznek.
A szakma teljes profiljának megfelelően tüdőtumor,  tüdőáttét, tüdőgyulladás, tbc, asthma bronchiale, chronicus obstructiv tüdőbetegségek, mellhártya megbetegedései, egyéb ritka kórképek vonatkozásában is diagnosztikus és terápiás beavatkozásokat végzünk.
Az osztály a fekvőbetegek kezelése  mellett jelentős ambuláns betegforgalmat is lebonyolít. Az Asztma Ambulancia, Bronchológiai Ambulancia, Tüdőgyógyászati Ambulancia a kerületi betegek mellett más kerületből érkező betegeket is nagy számban fogad, és jelentős konzultánsi feladatokat is ellát társosztályok számára
Az elmúlt években rendszeres klinikai gyógyszervizsgálatok keretében új terápiás eljárások bevezetésére is módunk volt.

 

 

A betegellátás mutatói

 

Teljes körű kivizsgálás és kezelés primer tüdődaganat, tüdőáttét, tüdőgyulladás, tbc, asthma bronchiale, chronicus obstructiv tüdőbetegségek, mellhártya megbetegedései, egyéb ritka kórképek vonatkozásában

Diagnosztikus és terápiás szolgáltatásaink :

- Bronchológiai vizsgálat, cytológiai, histológiai mintavétel, idegentest eltávolítás, terápiás bronchológiai eljárások (afterloading)
- Pleura punctió diagnosztikus és terápiás céllal,  perthoracalis tűbiopsia
- Légzésfunctiós diagnosztika, farmakodinamia, aspecifikus inhalációs provokáció,   prick cutan teszt, vérgáz analízis, testpletyzmografia,  aerosol, oxigén, fiziotherapia, légzőtorna, betegoktatás, dohányzás leszoktatási program.
 
Fekvőbeteg forgalom 2006-ban 963 beteg volt. Az elmúlt év kivételével gyakorlatilag azonos számú beteget írtunk ki, az elmúlt évben az előző évekhez viszonyítva  fekvőbeteg forgalmunk kb.5%-kal csökkent.

Ágykihasználás: 2006-ban 69,93%

Átlag ápolási idő: 2006-ban 10,6 nap volt

Betegség szerinti megoszlás szerint  évek óta a tüdőrák áll az első helyen,  kb. 40%-os aránnyal. COPD-vel kezelt betegek a fekvőbeteg forgalom kb. 25%-át jelentik. Asthma bronchiale miatt felvételre került betegek kb.8%-ot képviselnek. Pneumonia miatt betegeink kb.10%-át kezeljük. TBC aránya kb. 4 %, az utóbbi 2 évben emelkedő tendenciát mutat.
Az évek folyamán a daganatos betegek száma kissé emelkedik, a terápiás lehetőségek bővülésével a kezelési- és ezzel a hospitalizációs gyakoriság is nő. A COPD-vel kezeltek aránya változatlan,  asztma miatt kezeltek száma csökkenő tendenciát mutat, pneumonia miatt kezeltek száma kissé csökkent, de az empyema miatt felvételre került betegek száma növekszik. 

 

Ambulanciánk betegforgalmi adatai


Asztma Ambulancián kb. évi 1300-1500 beteg ellátása, prick cutan teszt, légzésfunctiós vizsgálat, reversibilitási próba, testpletysmographia, aspecifikus  provokációs vizsgálat elvégzése biztosított. Gyógyszerhasználatra, inhalatios technikára is megtanítjuk betegeinket.
Bronchológiai Ambulanciánk évi betegforgalma 400 felett van. A diagnosztikus célú  vizsgálatok mellett afterloading terápia, idegentest eltávolítás, terápiás váladék leszívás is jelentős számban történik. A vizsgálatokat videón rögzítjük, visszakereshető, mellkassebészeti, onkológiai konzíliumban felhasználható. Verificatios célú transthoracalis tűbiopsiát egyre gyakrabban végzünk, kihasználva a bővülő cytodiagnosztikai hátteret..
Tüdőgyógyászati Ambulancián évente kb. 2000-2300 beteget vizsgálunk, mely főleg a társosztályok konzíliumba küldött betegeink véleményezését jelenti.

 

 

Személyi állomány

 

 
Dr. Potecz Györgyi, Dr. Vennes Zsuzsanna, Dr. Tóth Helga

 Osztályvezető főorvos (2009 tavaszától):
Dr. Egerszegi Sándor tüdőgyógyász szakorvos, allergológus-immunológus szakorvos


Dr. Vennes Zsuzsanna tüdőgyógyász szakorvos, allergológus-immunológus szakorvos, klinikai onkológus szakorvos

Főorvos:
Dr. Potecz Györgyi  tüdőgyógyász szakorvos, allergológus- immunológus szakorvos
     email: potecz@uzsoki.hu


Adjunktus:
Dr. Tóth Helga tüdőgyógyász szakorvos, allergológus-immunológus szakorvos

Alorvos:
Dr. Weiler Andrea tüdőgyógyásza szakorvos, klinikai onkológus szakorvos   
Dr. Popa Nikolett anaesteziológus-intenzív szakorvos, tüdőgyógyász szakorvos

Ügyeleti ellátásban részt vesz:
Dr. Magyar Zsuzsanna főorvos 
Dr. Deák Bárdos Gabriella főorvos 
Dr. Csányi Zsuzsanna főorvos

 

 
Ápolók, asszisztensek, betegszállító

 

Osztályvezető ápoló: 
Entresz Miklósné  diplomás ápoló

Főnővér helyettes:  
Kalmár Tünde szakasszintens, főiskolai hallgató

Asszisztensek:
Simonné Szabó Zsuzsanna, szakasszisztens
Simon Ferencné, asszisztens

Ápolók:

Szakáplók: Boda Anikó, Dobi Istvánné, Szépné Orodán Katalin, Szalai Imréné, Kiss Ilona, Mile Kinga, Szegedi Istvánné, Ványolos Mária

Általános Ápló és Asszisztens:
Fülezsdiné Vadon Krisztina, Saliga  Orsolya, Mecséri Rita

Segédápoló
Németh Beáta

Adminisztrátor: 
Benkő Erika

Betegszállító: 
Ottó Ferenc

 

Galéria

 


                          Prick-teszt                                                        Légzésfunkciós vizsgálat                         

 

 

 


Bronchoscopia

 

 

 

 

 

Hol vagyunk megtalálhatóak?

Az osztályunkat az Uzsoki utcai telephelyen belül az 16.épület földszintjén találja meg.
Az allergológiai ambulancia új helyen megszépülve az 1. főépület alagsorában található. Megközelíthető az Uzsoki utcai főbejáraton át.

>>Lap tetejére

 

Belépés