Történeti visszatekintés
Általános értékelés
Bennfekvő betegek adatai
Ambulancia
Művese kezelés
Személyi állomány
Oktatási tevékenység
Hol vagyunk megtalálhatóak
Történeti visszatekintés
Az osztály jogi elődje 1928-ban 32 ággyal a Jókai villában alakult, mely bajmegállapítással és keresőképesség elbírálással foglalkozott. Vezető főorvosa Dr. Csépay Károly egyetemi magántanár az OTI központi orvosa volt. Dr. Csépay Károly főorvos urat 1964-ben a munkaképesség csökkenést véleményező bizottsághoz helyezték át és utóda Dr. Gyulai Ernő főorvos lett, aki általános jellegű belgyógyászatot vezetett. 1980-ban az osztály vezetését Dr. Radó János nyerte el. Előzőleg a János Kórházban működött, ahol kandidatúrát szerzett. A kiemelkedő, magas tudományos érdeklődésű főorvos eredményei felhasználásával új profilt teremtett. Nefrológiával, endokrinológiával és magasvérnyomás betegséggel foglalkozva osztályán saját laboratóriumot is létesített. Osztályán 1991-ben három kezelőhellyel működő műveseállomás nyílt meg. Az osztály Dr. Radó János vezetése alatt az általános belgyógyászati érdeklődésen túlmenően az akut és krónikus művesekezelés mellett a refrakter oedemák diuretikus kezelésével, a monitorozást igénylő, nehezen leküzdhető, akcelerált hypertóniák beállításával, nefro-endokrinológiai területen a só- és vízanyagcsere rendellenességeinek felderítésével és kezelésével, valamint a gyógyszerek által okozott elektrolit zavarokkal és azok elhárításával foglakozott behatóbban. 1997-ben történt nyugdíjba vonulását követő aktivitását jellemzi a Hypertonia-Nefrológia folyóirat főszerkesztői posztja. 1997-től Dr. Radó János nyugdíjba vonulását követően az osztály vezetője Dr. Szalay László az orvostudományok kandidátusa lett. Dr. Szalay László 28 évet dolgozott a Semmelweis Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáján. A dialíziskezelést és veseátültetést 1972-ben hat hónapon keresztül Berlinben tanulmányozta. Kísérletes vesebetegségek területén 1977-ben védte meg kandidátusi értekezését és osztályvezető lett. 1979-1980-ban az Amerikai Szívgyógyász Társaság ösztöndíjasaként egy évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött. A belgyógyászat különböző területeire kiterjedő általános érdeklődését WHO szakértői tevékenysége is segítette. Belgyógyász szakértői munkájának elismeréseként 1990-ben az Egészségügyi Tudományos Tanács szakreferensnek kérte fel, 2000-től pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által kinevezett igazságügyi orvosszakértő. Vesebetegségek területén tevékenységét az is minősíti, hogy 2005 szeptembere óta Közép- Magyarországi régióban kinevezett regionális tisztifőorvos.
Általános értékelés az osztály helyzetéről
Az osztályon a betegellátás speciális területe a vesebetegek kivizsgálása, kezelése, gondozása; az előrehaladott vesekárosodásban szenvedők művese kezelése. Részt veszünk a vese- és májátültetésben részesülő betegek kivizsgálásában, gondozásában is. Ezenkívül nagy súlyt fektetünk - az egészségügy elvárásának megfelelően - a belgyógyászat legkülönbözőbb területeinek körébe tartozó betegek kivizsgálására, kezelésére, és amennyiben megbetegedésük ellátása különleges szakértelmet igényel, ennek megfelelő szakintézetekbe helyezzük őket. Ágyainak száma: 44, ebből általános belgyógyászati ágy 16, immunológiai-nefrológiai ágy 28. Az osztállyal szerves egységben 4 ágyas hemodialízis részleg, hasi dialízis szoba, ambuláns betegellátó, és nefrológiai laboratórium működik. A hypertoniás betegeknél 24 órás vérnyomás- monitorozást, immunológiai betegségeknél igény szerint perkután vese- és májszövettani vizsgálatot végzünk. Nefrológiai laboratóriumunkban vérgáz vizsgálat, ionizált kalcium szint meghatározás, osmolaritás vizsgálatok végzésére van lehetőségünk. Osztályos tevékenység mellett a kötelező képzésen túl kórházi klinikopathológiai konferenciákon szerepeltünk és 2004-ben és 2007-ben a kórházban Tudományos Ülést tartottunk, ahol valamennyi orvosunk színvonalas előadással szerepelt. 2006. decemberében az Uzsoki Kórház Rezidens Fórumán Dr. Takács Veronika I. díjat, Dr. Herszényi Eszter III. díjat nyert. Az osztályvezetés törekvése, hogy a fiatal orvosok és a vezető középkáderek minél több hazai és nemzetközi kongresszusra,valamint továbbképző jellegű rendezvényre jussanak el. Ennek köszönhető, hogy minden évben 4-5 dolgozónk egy vagy két nemzetközi (elsősorban nefrológia és dialízis témákban) és legalább 5 fő több hazai (belgyógyászat, hypertonia, nefrológia, endokrinológia, gasztroenterológia, hepatológia ) kongresszuson vett részt, sőt túl a részvételen , hazai kongresszusokon több előadást is tartottak. Számos előadás koprodukcióban készült a kórház társosztályaival illetve néhány alkalommal más, egyetemi intézettel. Tudományos fórumokon a szakdolgozók részvételét is bátorítjuk, 2003-ban az Intézeti Szakdolgozói Fórumon az osztályvezető főnővérünk, a laboratóriumi szakasszisztensünk és egy nefrológiai szakasszisztensünk tartott előadást, ami a napi megterhelő munka mellett is mutatja a dolgozó igényét az átlagon felüli teljesítményre. Az elmúlt öt évben Semmelweis nap alkalmából három dolgozónk (2002-dr.Pató Éva, 2004-Vakli Hajnalka, 2005-Dr.Bódi Brigitta) kapott főigazgatói dicséretet.
Bennfekvő betegek adatai (2006)
Ágyszám: 48
Átlag ápolási napok száma: 8,95
Az osztály állandó sürgősségi felvételt lát el. A III. Belgyógyászati Osztályhoz a korábbi évnek megfelelően a XIV. kerület 17 háziorvosi körzete tartozik. A belgyógyászati osztályok a háziorvosok szerint vesznek részt a területi ellátásban, nem pedig az egyes körzetekhez tartozó utcajegyzék szerint. 1997-től havi bontásban az elbocsátott betegek száma – bár kis ingadozást mutat – nagyjából azonos. Az évek során az átlagos ápolási idő jelentősen csökkent, mely a vizsgálatok számának emelkedése miatt is a munkaintenzitás növekedéséhez vezetett.
Ambulancia
Nefrológiai
Az osztállyal szerves egységben heti 6, illetve 4 óra időtartamban nefrológiai és belgyógyászati ambulancia működik. A 2006-os nefrológiai és belgyógyászati ambulancia éves adatai:
Eset: 3109
Belgyógyászati(2006)
Eset: 1392
Művese kezelés (2006)

Az előrehaladott vesekárosodásban szenvedő betegek kezelés nélkül elhaláloznak, kezeléssel megfelelő életminőséggel életben tarthatók. A kezelésnek két formája van: a vértisztítás (hemodialízis, HD) és a hasi méregtelenítés (peritoneális dialízis, PD, CAPD). Az osztályon 3 műszakban 4 ágyon haemodialízis kezelés történik. Hasi dialízis programunk 7 éve sikeresen működik. A műveserészlegünk az egész ország legkisebb kapacitásával működő műveseállomás. Bár az intézet vezetésével 10 év óta törekszünk a kapacitás bővítésére, az eddigiekben nem valósult meg. Reményeink csak a régi főépület rekonstrukciójával lehetnek. Ez a szomorú tény a magyarázata annak, hogy a zuglói veselégtelen betegeknek is csak kevesebb, mint felét tudjuk ellátni és heveny megbetegedések kezelésére jelenleg kapacitásunk nem biztosított. HD: 3581
CAPD programba áthelyezve: 1
CAPD kezelésbe részesülők: 4
Személyi állomány
Orvosok

Dr. Szalay László osztályvezető főorvos, belgyógyász, nefrológus, gasztroenterológus szakorvos, az orvostudományok kandidátusa, Nefrológia és Művesekezelés Szakfelügyelője (Közép-magyarországi Régió)
Dr. Pató Éva osztályvezető helyettes főorvos, belgyógyász, nefrológus, hypertonológus szakorvos
Dr. Bódi Brigitta adjunktus, belgyógyász, nefrológus szakorvos
Dr. Ördögh Emese alorvos, belgyógyász, nefrológus szakorvosjelölt
Dr. Herszényi Eszter alorvos, belgyógyász, nefrológus szakorvosjelölt
Dr. Takács Veronika alorvos, belgyógyász, nefrológus szakorvosjelölt (szülési szabadság)
Dr. Csurgay Katalin orvos, belgyógyász szakorvos (szülési szabadság)
Dr. Barkóczi Beáta orvos, belgyógyász szakorvosjelölt
Dr. Ágoston Krisztina orvos, belgyógyász szakorvosjelölt
Dr. Tigyi Gabriella orvos, belgyógyász szakorvosjelölt (szülési szabadság)
Dr. Kaiser Lívia Réka orvos, belgyógyász szakorvosjelölt (szülési szabadság)
Ápolók

Rép Ágnes osztályvezető főnővér, intenzív betegellátó szakápoló, egészségügyi menedzser
Kerezsi Katalin főnővér-helyettes, diplomás ápoló
Gelei Mihályné felnőtt szakápoló
Bócsiné Csigai Julianna általános ápoló és asszisztens
Kiss Éva általános ápoló és asszisztens
Molnár Teréz általános ápoló és asszisztens (szülési szabadság)
Csánkiné Tóth Bernadett pszichiatriai ápoló és gondozó (szülési szabadság)
Hlács Józsefné ápolási asszisztens
Horváth Anikó szociális gondozó és ápoló
Dékány Katalin szociális gondozó és ápoló
Perczel Tünde szociális gondozó és ápoló (szülési szabadság)
Janovicz Judit segédápoló
Antók Istvánné segédápoló
Dialízis
Vakli Hajnalka vezető szakasszisztens, nefrológiai szakápoló
Szabóné Nagy Erika nefrológiai szakápoló
Ruttkai István OKJ ápoló
Szilfai Tamás elektrotechnikus
Szakács Lajosné laboratóriumi asszisztens
Adminisztrátorok
Bodnárné Fábián Renáta
Bónis Margit
Hegyi Krisztina
Magócsiné Kiss Krisztina (szülési szabadság)
Oktatási tevékenység
Az orvostanhallgatók nyári belgyógyászati gyakorlati, illetve szigorló orvosok gyakorlati oktatásában az osztály évtizedek óta részt vesz. polási feladatokat magába foglaló szakdolgozói oktatás szakmai gyakorlat keretében leendő szülésznők, fizikotherapiás asszisztensek, szociális munkások számára történik. A belgyógyászat egyes területein (belgyógyászat, nefrológia, gasztroenterológia) akkreditált oktatóhelyként rezidensek és szakorvosjelöltek képzésében is részt veszünk. Az osztályvezető és helyettese a szakorvosok továbbképzésében is részt vesz felkért előadóként nefrológiai és hepatológiai témakörökben, emellett a Semmelweis Egyetem részére tutori feladatokat látnak el.
Szakmapolitikai tevékenység
Dr. Szalay László a Semmelweis Egyetem felkérésére évente tagként részt vesz az általános orvostudományi kar áróvizsga-bizottságának munkájában, mint a belgyógyászat képviselője. 1990 -től 2006-ig az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának belgyógyász szakreferense, Az Egészségügyi Tudományos Bizottság belgyógyászati elé kerülő jellegű problémákat véleményezte. 1996-2006-ig A Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinikáján működő májtranszplantációt elbíráló bizottság tagja volt, részese volt az első sikeres magyarországi májátültetésnek. 1998-tól 2001-ig az intézeti Kutatásetikai Bizottság titkáraként tevékenykedett. Feladata volt az intézetben tervezett kutatási tevékenység véleményezése, az intézetvezető részére a Kutatásetikai Bizottság véleményének előkészítése. 2001 óta a kórház Tudományos Bizottságának az elnöke, melynek keretében szervezi az évente tíz alkalommal megrendezett intézeti tudományos üléseket. 2002-2006 között tagja volt a Budapesti és Pest Megyei Nephrológiai Tanácsadó Testület Vezetőségének. Részt vett a dilalízis kezelés szakmai útmutatója 2002 dokumentum részfejezetének megírásában. 2001 óta nefrológia és gasztroenterológia, majd 2006 óta belgyógyászat szakterületen az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Igazgatási és Kodifikációs Főosztálya által kinevezett igazságügyi orvosszakértő. Ennek keretében peres ügyekben a bíróságok felkérésére igazságügyi orvosszakértői véleményt készít, és ugyancsak több véleményt készített a Gazdasági Versenyhivatal felkérésére. 2005 szeptemberében Dr. Szalay Lászlót az Országos Tisztifőorvos -az Egészségügyi Miniszter egyetértésével- szakfelügyelő főorvossá nevezte ki a Közép-Magyarországi régióban nefrológia, művesekezelés szakterületen. Dr. Pató Éva intézeti ISO belső auditor, adatvédelmi bizottsági és gyógyszerbizottsági tag.
Társasági tagságok
Dr. Szalay László tagja az alábbi társaságoknak: EDTA-ERA Nemzetközi Vesetársaság, Magyar Nephrológiai Társaság, Magyar Transzplantációs Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság, Magyar Lipidológiai Társaság, Magyar Oszteoporózis Társaság Dr. Pató Éva a Magyar Nephrológiai Társaság, Magyar Belgyógyász Társaság, Magyar Hypertonia Társaság, Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság tagja. Szakmapolitikai tevékenységünk körébe soroljuk, hogy az általunk kezdeményezett és megalapított Zuglói Vesebeteg Egyesületet továbbra is kiemelkedő figyelemmel támogatjuk. Az egyesület irányításában vezetőségi tagként Dr. Pató Éva, Dr. Szalay László főorvosok vesznek részt. Az osztály dolgozói a kéthavonta tartott üléseken a betegeknek felvilágosító előadásokat tartanak, hogy ezzel is segítsék a betegek minél jobb képzettségét, együttműködését, mely életkilátásuk javulásához vezethet.
telefon: 467-3700/1122
Hol vagyunk megtalálhatóak?
Az III.Belgyógyászati osztályunkat az Uzsoki utcai telephelyen belül az 1. épület magasföldszintjén a főbejárattól jobbra találja meg.

<< oldal elejére