II.belgyógyászat

Történeti visszatekintés 
Általános értékelés
Tevékenységek
Gasztroenterológiai Szakambulancia és
Endoszkópos Labor

Diabetológiai Szakambulancia
Pajzsmirigy (Endokrinológiai) Ambulancia
Betegeinkről számokban 2007-ben
Tudományos tevékenység
Az osztály személyi állománya
Galéria
Térkép

 
  
 
Történeti visszatekintés
 
Az Uzsoki Utcai Kórház II. számú Belgyógyászati Osztálya 1928-ban alakult meg. Az Országos Társadalombiztosítási Intézet az Orvosi Hetilap 1928. évi 44. számában tette közzé, hogy az akkori VII. kerület Uzsoki u. 29. szám alatti központi kórházában Kürthi László vezetése alatt 70 ágyas Belgyógyászati osztályt hoz létre. Az osztályvezető főorvos a Korányi Klinikáról, mint egyetemi magántanár került a II. Belgyógyászati Osztályra. Utóda Flamm Sándor 1950-től 1965-ig vezette az osztályt. Fiala Ervin 22 éven át, 1987-ig volt osztályvezető főorvos. Ő a pajzsmirigy betegségek irányában terjesztette ki az osztály tevékenységét. Azonban megjelentek pancreatitissel (hasnyálmirigy-gyulladás) és tumoros betegeken észlelt hypercalcaemiával foglalkozó közlemények is. A májban lévő metasztázisok régionális citosztatikus kezelési lehetőségeiről az onkológusokkal indult közös kutatás. Az endoszkópos vizsgáló 1982-ben nyílt meg. Az Endoszkópos Ambulancia azonnal háromféle feladatot vállalt fel: (1) ellátta a kórházban fekvő betegeket, (2) vizsgált ambuláns betegeket, és (3) szinte úttörőként - felismerve az endoszkópiában rejlő óriási lehetőségeket - azonnal megszervezte az azóta is folyamatosan működő 24 órás urgens (sürgősségi) endoszkópos készenlétet. 1987-től 20 éven át az osztályt Iliás Lajos vezette. Tevékenysége alatt több vizsgálóhelyiséggel rendelkező endoszkópos ambulancia megnyitására került sor, amely lehetővé tette az endoszkópos beavatkozások szinte minden ágának a művelését. Simig Mária vezetésével az endoszkópos tevékenység mellett rendszeressé váltak az ambuláns gasztroenterológiai konzíliumok. Taller András hosszabb időt töltött ösztöndíjjal Belgiumban és Svédországban. Az így szerzett tapasztalatok sokban hozzájárultak az 1995 óta a napi endoszkópos munka legtermészetesebb részét képező terápiás endoszkópos beavatkozások megkezdéséhez. 2003-ban Taller András szerzett Ph.D. fokozatot „A percutan endoscopos gastrostomia technikája és jelentősége a fej-nyak régió tumoros betegségeiben” címmel írt értekezésével.
A II-es és IV-es Belgyógyászati Osztályok összevonását kővetően az osztály tevékenysége bővült a diabetológiával és az angiológiával. Faludi Péter vezetésével a Diabetológiai Ambulancia évek óta részt vesz hazai és nemzetközi 2-es és 3-as fázisú klinikai vizsgálatokban.
Az osztályon 1997 óta ismét dolgozik endokrinológus szakorvos. Takács Eszter osztályos munkája mellett rendel a kórház Pajzsmirigy Ambulanciáján is.
            2007-ben Taller András lett az osztályvezető főorvos.
Az osztály évtizedek óta tevékeny résztvevője a medikusoktatásnak. Rezidensképzésben, általános belgyógyászat, gasztroenterológia és diabetológia tárgykörében akkreditálták az osztályt.
 
Osztályvezető főorvosok:
1929 - 1950         Dr. Kürthi László egyetemi magántanár
1950 - 1965         Dr. Flamm Sándor
1965 - 1987         Dr. Fiala Ervin kandidátus
1987 - 2007         Dr. Iliás Lajos kandidátus
2007 - .........     Dr. Taller András Ph.D.
 

  

Általános értékelés
 
A II. sz. Belgyógyászati Osztály jelenleg 64 ágyon működik. 2007-ben egy-, két- és négyágyas kórtermeket alakítottunk ki, külön mellékhelyiségekkel. Ezekben a kórtermekben biztosított a ma elvárt kórházi miliő. A nyílászárók cseréje és a külső tatarozás után a betegellátást alapvetően befolyásoló hotelszolgálatban a fejlődés jól érzékelhető.
A belgyógyászaton belüli specializáció megjelenik a II. Belgyógyászaton is. A klasszikus értelemben vett belgyógyászati betegellátás mellett fokozatosan bővült a különböző második szakvizsgával rendelkező orvosok száma. Ez tette lehetővé, hogy az évek során gasztroenterológiai, diabetológiai, angiológiai és endokrinológiai ambuláns és fekvőbeteg ellátás, ill. szakkonzíliáriusi funkció alakulhasson ki.
            Gasztroenterológa: Az osztályon dolgozó gasztroenterológus szakorvosok és endoszkópos vizsgálatokban jártas belgyógyászok száma az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent. Jelenleg 2 szakorvos és 2 endoszkopizálni tudó, a sürgős endoszkópos ügyeletben is részt vevő belgyógyász végzi ezt a munkát. A terápiás endoszkópia is mindennapi feladat. Az ERCP-t a két szakorvos végzi. A percutan endoscopos gastrostomia (PEG) magyarországi elterjesztésében az osztálynak meghatározó szerepe volt. Országosan elismerten a legnagyobb tapasztalatú intézménynek számít.
            Diabetológia: Az osztályon 3 diabetológus minősítésű, és egy vizsga előtt álló orvos, ill. 4 diabetológus szaknővér dolgozik. Az osztályon működő szakambulancia a Magyar Diabetológus Társaság által elismert szakellátóhely. A társosztályokkal együtt a mai kor színvonalának és elvárásainak megfelelő komplex szakellátást tud nyújtani.
Az osztály már évek óta több 2-es és 3-as fázisú nemzetközi klinikai vizsgálatban vesz részt, melyek az elméleti tudást is növelik, és jelentős hatásuk van a klinikai gyakorlatra is.
            Endokrinológia: Egy endokrinológus szakorvos dolgozik az osztályon. Bár az utóbbi évek során a laboratóriumi vizsgálatok skálájában előrelépés következett be, a megfelelően széles laborháttér hiányában alapvetően pajzsmirigy betegek vizsgálata, kezelése folyik.

 

 

Gasztroenterológiai Szakambulancia és Endoszkópos Labor
 
Orvosok:
Dr. Taller András főorvos, PhD. gasztroenterológus és belgyógyász szakorvos
Dr. Sebesi Judit főorvos, gasztroenterológus, belgyógyász, háziorvos szakorvos (részállásban)
Dr. Sipos Gábor  gasztroenterológus szakorvos (részállásban)
Dr. Csikós Dóra belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos
Dr. Lidi Henriett belgyógyász szakorvos
Dr. Székely Anett belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos
Dr. Iliás Ákos szakorvos jelölt

Asszisztensek:
Gidainé Kulics Judit
Szenján Attila
Kurucz Péterné

Adminisztrátor:
Ténai Barbara
 
 
  
Tevékenységek:
 
I. Gasztroenterológiai szakkonzílium
(Dr. Taller András PhD)
A vizsgálatok időpontja változó, általában hétfőtől csütörtökig délután. A várakozási idő lerövidítése érdekében azok részére, akik korábban javasolt, és bevált gyógyszerük további szedéséhez kérnek javaslatot, külön előjegyzést vezetünk. Első vizsgálat esetén hosszabb várakozási idővel lehet számolni.
Előjegyzés: beutaló birtokában személyesen vagy telefonon lehet időpontot kérni hétfőtől csütörtökig 8-11 és 13-14 óra között, pénteken 8-11 óra között.
 
II. Endoszkópos vizsgálatok
A vizsgálatok időpontja: hétfőtől péntekig 8-14 óra.
 
Gyomortükrözés
Előjegyzés: beutaló birtokában személyesen vagy telefonon lehet időpontot kérni.
 
Vastagbéltükrözés
Előjegyzés: beutaló birtokában kizárólag személyesen lehet időpontot kérni, mivel a vizsgálathoz alapos előkészítés, egyes esetekben vényköteles gyógyszer felírása is szükséges. Amennyiben a beutaló alapján nem egyértelmű, hogy a vastagbéltükrözésre valóban szükség van, a beteget a szakambulancia első szabad időpontjára jegyezzük elő.
Figyelem! Sürgős, soron kívüli vizsgálatra csak abban az esetben tudunk előjegyzést adni, ha a kérő orvos telefonon konzultál ambulanciánk orvosával!

 

Terápiás gastroscopia, after loading szonda lehelyezésERCP

 

Gasztroenterológiai Szakambulancia és Endoszkópos Labor megújult gépparkal, felújított új helyen várja betegeit a 16. épület (lásd térkép) föltszintjén.

 

Diabetológiai Szakambulancia
 
A Magyar Diabetes Társaság által elismert szakambulancia.
Cím: Uzsoki Kórház, II. számú Belgyógyászati Osztály (16. épület), I. emelet.
A cukorbetegség, és a társosztályokkal együtt az esetleges szövődmények széles skálájának ellátására is alkalmas nagy forgalmú szakambulancia.
A vizsgálatok telefonos vagy személyes előjegyzés alapján történnek.
(telefonszám: 2517333/ 1318 v. 1132 mellék).
Beutaló szükséges.
Vérvétel éhgyomorra reggel 7h30-9h között.
A vérvételt követően néhány nappal a laboratóriumi eredmények ismeretében történik az orvosi vizit.
Lehetőség van diétás tanácsadáson való részvételre is (szerdánként 13h-kor II. Bel. 2. emeletén).
 
Orvosok:
dr. Szántó Péter belgyógyász szakorvos, a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa
dr. Szűcs Mónika belgyógyász szakorvos, a Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa
dr. Kovács István belgyógyász szakorvos
dr. Bartos István belgyógyász szakorvos
 
Asszisztensek:
Balla Péterné diabetológus szaknővér
Farkasné Katona Ildikó diabetológus szaknővér 
 
 
 
Cukorbeteg oktatása
 
 
 
  Pajzsmirigy (Endokrinológiai) Ambulancia

 

 
Az endokrinológia a belső elválasztású mirigyekkel (pl. pajzsmirigy, mellékvese, agyalapi mirigy, nemi mirigyek) foglalkozó tudomány.
Pajzsmirigy Ambulanciánkon döntően pajzsmirigy betegekkel foglalkozunk. Egyéb endokrin betegségek vizsgálata a beutaló orvos és az endokrinológus szakorvos által történt előzetes megbeszélést követően jöhet szóba.
Az ambulancián a beteg fizikális vizsgálata, betegségtől függően laborvizsgálat, valamint egyéb vizsgálatra (pl.: nyaki ultrahang, pajzsmirigy-izotóp, ultrahang által vezérelt sejt-mintavétel) szóló előjegyzés történik.
 
Az ambuláns rendelés helye:  
Budapest, XIV. kerület, Uzsoki utcai részleg (Uzsoki u. 39-41), I.épület (felújított régi ép.) alagsor C-P35-ös rendelő.  
 
 
Rendelési idő alatt változó időszakokban összesen 5 orvos rendel.
 
Bejelentkezés:
 
hétfő 8-10-ig vagy péntek délelőtt 8-14-ig telefonon a 2517-333 / 1078 telefonszám ill. melléken, vagy ugyanezen időben személyesen a rendelés helyén.
  
Rendelési idők: 
 
Hétfő:Dr. Polyák Enikő alorvos11.00-14.00-ig
Kedd:Dr. Takács Eszter főorvos11.00-14.00-ig
Szerda:

Dr. Szporni Annamária főorvos

Dr. Mohai Lídia főorvos

08.00-11.00-ig

12.00-15.00-ig

Csütörtök: Dr. Kertész Péter főorvos12.00-15.00-ig
 
 
Az egyéb endokrinológiai betegek bejelentkezése, előjegyzése a háziorvos kollégák és az endokrinológus orvos megbeszélése alaőján történik, a fenti telefonszámon.
 
Az egyéb endokrinológiai betegek előjegyzését végzi:
 
Hétfő:Dr. Polyák Enikő alorvos11.00-14.00-ig
KeddDr. Takács Eszter főorvos11.00-14.00-ig
Szerda:Dr. Szporni Annamária főorvos08.00-11.00-ig
 
A szakrendelés beutalóval vehető igénybe. Előjegyzés alapján dolgozunk, de sürgős esetben a beutaló orvos és a rendelésen dolgozó orvos közötti megbeszélést követően soron kívüli ellátásra is van mód.
 
Az ambulancia ellátási területe: Budapest, XIV. kerület,

 

Betegeinkről számokban 2007-ben
 
1. Ágylétszám, betegforgalom:
A II. Belgyógyászati Osztály 64 ágyon látja el 34 zuglói háziorvosi körzet betegeit.
2007-ben összesen 1944 fekvőbeteget kezeltünk az osztályon. Átlagos ápolási nap: 9,25 nap.
 
2. Ambulanciák
 
A. Gasztroenterológiai Ambulancia (heti 14 óra):
Az ambuláns rendelésen megjelent összes betegek száma: 6383, ebből 3252 volt az endoszkópos vizsgálatok száma és 3131 a nem endoszkópos konzílium.
 
Endoszkópos vizsgálatok megoszlása:
            Gyomortükrözés (gastroscopia):                      2066
            ERCP:                                                               122
            Vastagbéltükrözés (colonoscopia):                   1064
            Vérzés stb. miatti sürgősségi endoszkópia:      374
 
Endoszkópos terápia:
            EST:                                       23
            Kő-extractio:                         23
            Prothesis behelyezés            32
            Sclerotherapia:                     20
            Vérzéscsillapítás:                   45
            PEG:                                      32
            Idegentest eltávolítás:           6
            Polypectomia összesen:        173
 
B. Diabetológiai Ambulancia (heti 10 óra):
Az ambulancia forgalma: 5895 beteg.
 
C. Angiológiai Ambulancia (heti 5 óra):
Az ambulancia forgalma: 964 beteg.
 
D. II. Bel. Ambulancia (heti 2 óra):
Az ambulancia forgalma: 1766 beteg
 
 
2007-ben a négy ambulanciaán összesen 15908 beteg jelent meg.
 
 
 
Tudományos tevékenység 
 
2007 folyamán az akkreditációnkat sikeresen megújítottuk, mind belgyógyászat, mind gasztroenterológia vonatkozásában. Az osztály elfogadott, jegyzett, mint diabetológia is.
Évek óta részt veszünk a medikusképzésben, mint a II. sz. Belgyógyászati Klinika külső oktatóhelye. (Oktatott hallgatók: szemeszterenként egy medikus csoport; nyári gyakorlat: 6 fő; szigorló orvosok: 9 fő; rezidensek: 12 fő.)
Rendszeres résztvevői vagyunk hazai és nemzetközi gasztroenterológiai, diabetológiai és belgyógyász kongresszusoknak, ahol előadásokat tartunk, vagy poszter-prezentációval szereplünk.
Dr Taller András 2003-ban Ph.D. fokozatot szerzett; a klinikai megfigyelések és a kutatások teljes egészét az Uzsoki Kórházban végezte. Az elmúlt 5 évben két angol és egy magyar nyelvű cikkét „az év legjobb közleménye” díjjal ismerték el. A lengyel és a cseh mesterséges táplálási társaságok kongresszusán meghívott előadó volt, a LAM szerkesztőségének felkérésére 2006-ban összefoglaló, továbbképző cikke jelent meg a folyóiratban. Évek óta évente két akkreditált továbbképző kurzust tart a szondatáplálás aktuális kérdéseiről. Az elmúlt években tagja volt a MMTT vezetőségének.
Minden pénteken 1-1,5 órás szakmai továbbképző-referálót tartunk, időnként meghívott előadókkal.
Rendszeres előadói vagyunk a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, a Magyar Belgyógyászati Társaság és a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság országos kongresszusainak. Taller doktor évek óta rendszeres előadója országos, akkreditált továbbképző kurzusoknak.
 
  
 
 
 
Az elmúlt évek legfontosabb közleményei
 
  1. Taller A, Horváth E, Iliás L, Kótai Zs, Simig M, Élő J, Harsányi L: Technical modifications for enhancing the success rate of placing a percutaneous endoscopic gastrostomy tube in head and neck cancer patients. Gastrointest Endosc 2001; 54:633-6.
  2. Taller A, Horváth E, Iliás L, Harsányi L: Why look for oranges on an apple tree? Gastrointest Endosc 2002; 56:318-9.
  3. Taller A, Horváth E, Iliás L, Harsányi L: Transnasalis oesophago-gastro-duodenoscopia? Orv Hetil 2002; 143:291-4.
  4. Taller A, Horváth E, Balatoni Z, Iliás L, Harsányi L: Causes of gastro-duodenal mucosal lesions in PEG-fed head-and-neck cancer patients. Clin Nutr 2002; 21(Suppl 1):77.
  5. Taller A., Horváth E., Harsányi L.: PEG, Gastrotube, Button-PEG.   Z. Gastroenterol. 2003; 41:461.
  6. Taller A., Csikós D., Simig M., Sipos G., Szentpétery F., Iliás L.: Postsurgical follow-up of patients with colorectal cancer. Experiencies of five years. Z. Gastroenterol. 2005; 43:518.
  7. Taller A., Simig M., Sipos L, Igaz I., Csikós D., Iliás L.: Changes in endoscopical findings after introduction of PPIs.Z. Gastroenterol. 2006; 43:450.
  8. Taller A.: A percutan endoszkópos gastrostomia helye a klinikumban. LAM 2006; 16:517-25.
  9. Iliás Á., Taller A.: Helicobacter pylori infection is not associated with elevated HbA1c in patients with diabetes mellitus. Z Gastroenterol 2006; 43:425.
  10. Taller A, Zámbó O, Balatoni Z, Horváth E, Harsányi L: Enteral nutrition via PEG tube is not always superior to nasogastric tube in the postoperative period of patients with cancer in the head and neck region. Z Gastroenterol 2007; 44:448.
  11. Igaz I, Sipos G, Taller A: Changes in disorders found during colonoscopy in the past twelve years. Z Gastroenterol 2007; 44:430.
  12. Csikós D, Lukovich P, Taller A: Obstruction, migration and endoscopic removal of a self expandable metal stent placed in the oesophagus. A case report. Z Gastroenterol 2007; 44:425.
 
 
 
Az osztály személyi állománya
 
Az osztályon 12 orvos, 33 nővér, 3 endoszkópos asszisztens, 1 gyógytornász és 4 adminisztrátor dolgozik.
Szakorvosok: 3 gasztroenterológus, 3 diabetológus, 1 endokrinológus.
 
 
Orvosok:
Dr. Taller András Ph.D. osztályvezető főorvos
       email: taller@uzsoki.hu
Dr. Szántó Péter főorvos
      email: pszanto@uzsoki.hu
Dr. Takács Eszter főorvos    
Dr. Szűcs Mónika főorvos
Dr. Csikós Dóra adjunktus
Dr. Kovács István adjunktus
Dr. Lidi Henriett adjunktus
Dr. Polyák Enikő osztályos orvos
Dr. Bartos István alorvos
Dr. Székely Anetta osztályos orvos
Dr. Iliás Ákos osztályos orvos
Dr. Gárdos Judit osztályos orvos
 
Nővérek:
Dihelné Tóth Anikó főnővér
Farkasné Katona Ildikó főnővér helyettes
Császár Krisztina főnővér helyettes
Balla Péterné
Bodó Edit
Buzásné Janik Magdolna
Fehér Eszter
Heidel Szilvia
Horváth Erzsébet
Horváth Józsefné
Károly Krisztina
Kiss Gabriella
Köteles Tiborné
Kulik Zsuzsanna
Kuruczné Domján Krisztina
László Enikő
Márk Lívia
Molnár Bálintné
Nagy Edit
Nogula Annamária
Nótár Mária
Ormosné Bodnár Éva
Őri Zoltánné
Pál Attiláné
Perneszné Lukács Erzsébet
Róka Viktória
Rózsáné Vajda Júlia
Sahó Istvánné
Sütő Katalin
Tarba Anikó
 
Adminisztrátorok:
Iványi Gyöngyike
Tóth Andrásné
Vilimek Dóra
 
 
Munkatársak
 
  
 
 
 
Galéria
 
  
 
EKG készítés a betegágynálGyógyszerelés
FolyosóAz épület
Átalakított új négy ágyas kórterem Nagy kórterem
Orvos és nővér munka közbenOsztályos megbeszélés
 
 
 
telefon: 467-3700/1112  
 
Hol vagyunk megtalálhatóak? 
A II. Belgyógyászati osztályunkat az Uzsoki utca telephelyen belül a 16. épület I-II. szintjén találja meg.  
 

 

Belépés